Home / Sport / Újabb ex-főtitkár ellen indít pert a teniszszövetség

Újabb ex-főtitkár ellen indít pert a teniszszövetség

Kártérítési pert kezdeményez a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) volt sportigazgatója és főtitkára, Juhász Gábor ellen, így már nemcsak Richter Attila ex-főtitkárnak kell bíróság előtt felelnie a sportszervezetet ért gazdasági hátrányokért.

    Az MTI értesülése szerint az MTSZ munkaügyi pert indított Juhász Gábor ellen több százmillió forint összegű kár megtérítése miatt, mivel a volt főtitkár elnökségi jóváhagyás nélkül közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot tett az A-Z cégcsoport javára akkor, amikor az MTSZ súlyos anyagi gondjai már nyilvánvalóak voltak, állami segítséggel konszolidációra szorult, ráadásul ugyanezen cégcsoportnak korábban megfizetett összegek körében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) már több százmillió forint összegű szabálytalan kifizetést állapított meg. Az MTSZ jelenlegi főtitkára, Sütő Csilla az MTI-nek megerősítette az értesülést, ám mivel a jogi procedúra folyamatban van, egyelőre nem kívánta kommentálni.


    A közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerés alapján az MTSZ számláit inkasszálták, amely inkasszó egy éven keresztül fennállt. Idén március 11-én a NAV határozatban megállapította, hogy az A-Z Tenisz Produkció 940 837 000 forint értékben leadott számlái mögött tényleges gazdasági esemény, illetve teljesítés nem állt.
    Az MTSZ áprilisi tájékoztatása szerint a szövetség 2016 és 2020 között 8,5 milliárd forintot kapott nemzetközi versenyek megrendezésére a magyar államtól, ebből az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az Open Time Kft. együttesen hétmilliárd forintnyi kifizetéshez jutott, átláthatatlan körülmények között.


    Juhász Gábor tavaly áprilisban elnökségi jóváhagyás nélkül tartozáselismerő megállapodást kötött az A-Z Tenisz Produkció Kft-vel (527 375 463 Ft) és az A-Z Produkció Kft-vel (39 714 519 Ft), amelyben a szövetség tartozását elismeri, miközben az állami támogatást biztosító Emmi már elutasította 425 993 567 forintig a kifizetést a két cégnek eredetileg nem támogatott, a költségtervben nem szereplő, illetve duplán számlázott tételek miatt.


    Márciusban a teniszszövetség több mint 250 millió forintos keresetet indított korábbi főtitkára, Richter Attila ellen, mivel a korábbi tisztségviselő 2020 januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a budapesti WTA-torna kapcsán. A kereset szerint Richter Attila mindezt ráadásul annak ismeretében tette, hogy a kormány határozatban rendelkezett egy másik verseny támogatásáról. Ezért az MTSZ új elnöksége a büntetőfeljelentést követően peres úton visszaköveteli Richter Attilától az általa okozott kárt.

Vélemény?

[Fancy_Facebook_Comments]

Címkézve:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Fejér vármegye

  • Zajjal járó éjszakai munkavégzés a székesfehérvári fővonalon

    A Budapest–Székesfehérvár vasútvonalon előre tervezett, éjszakai, zajjal járó karbantartást végeznek a vasúti pályán. · Gárdony és Székesfehérvár között november 11-től 13-ig, 21-től 5 óráig, · Tárnok állomáson november 13-án 22:15-től 4:15-ig, 17-én 22 órától 3:45-ig, · Martonvásár állomáson november 18-án 22 órától 3:45-ig, · Gárdony állomáson november 19-én 22 órától 3:45-ig, · Székesfehérvár állomáson november The post Zajjal járó éjszakai munkavégzés a székesfehérvári fővonalon appeared first on Fejér vármegye.

  • Megszűntek a korlátozások – ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban

    A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a mai napon felszólította a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházat, hogy vonja vissza saját hatáskörében hozott és fenntartott valamennyi vízfogyasztási korlátozó intézkedését. A vizsgálati eredmények igazolták, hogy a vízbiztonsági engedéllyel rendelkező adagolószivattyú beépítése, a folyamatos fertőtlenítés beállítása, valamint a vízhálózat átmosatása eredményre vezetett azokon a helyeken, The post Megszűntek a korlátozások – ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban appeared first on Fejér vármegye.

  • Velencei tó – Nem állítják vissza a tóhoz lejutást akadályozó kerítést Velencénél

    Kedves Velenceiek! Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a GOMI Rendezvényszervező és Kereskedelmi Kft. Velence Város Önkormányzatával szemben, a Velence Korzó szabadstrand területéről elbontott kerítésre vonatkozóan birtokvédelmi kérelmet nyújtott be, amelyben kérte, hogy a hatóság kötelezze arra Velence Város Önkormányzatát, hogy a kerítést állítsa vissza. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal a tárgyi ügyben Velencétől független hatóságként Seregélyes Nagyközség The post Velencei tó – Nem állítják vissza a tóhoz lejutást akadályozó kerítést Velencénél appeared first on Fejér vármegye.

  • Dr. Cser-Palkovics András – Elmaradt beszélgetés Székesfehérváron

    Dr. Cser-Palkovics András  E percekben kellene kezdődnie az ismert közéleti műsor, az „ÖT” kihelyezett alkalmának Fehérváron. Sok és sokféle gondolkodású ember várta ezt az eseményt, hogy meghallgassa az egyébként szintén különböző gondolkodású emberek közéleti beszélgetését. A szervezők azonban a múlt héten az egész, országos sorozatot lemondták. Jelzésük alapján a kommentelők egy részének gyalázatos, gyűlölködő stílusa, The post Dr. Cser-Palkovics András – Elmaradt beszélgetés Székesfehérváron appeared first on Fejér vármegye.

  • Második világháborús robbanóeszközöket találtak Sárszentmihályon

    Csatornaásási munkálatok közben feltételezett robbanóeszközökre bukkantak Sárszentmihályon, a Fő utca és a Hársfa utca kereszteződésénél. A bejelentést követően a rendőrség azonnal lezárta és kiürítette a területet, mintegy 100 méteres sugarú körben, 13:40-kor. A helyszínre a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete irányított egységet, amelyet Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezetett. A szakemberek több, második világháborús, szovjet eredetű robbanótestet azonosítottak, The post Második világháborús robbanóeszközöket találtak Sárszentmihályon appeared first on Fejér vármegye.