Tisztelgés az értékek és értékgyűjtők előt

A Fejér Megyei Önkormányzat legrangosabb eseménye, a Megyenap keretében rendezték meg pénteken a „Tisztelgés az értékek és értékgyűjtők előtt” című konferenciát a Nádasdy-kastélyban.

Az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló programon a Fejér megyei értékgyűjtésben és értékőrzésben aktívan közreműködőknek adott át elismeréseket a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, valamint a Fejér Megyei Értéktár Bizottság elnöke.

A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényt 2012-ben fogadta el a Parlament. A törvény értelmében a nemzeti értékek megóvandó értékek, azok azonosításában, rendszerezésében, adataik nyilvántartásba vételében és folyamatos frissítésében, gondozásában a megyei önkormányzatok működhetnek közre. A törvény nyújtotta lehetőségnek köszönhetően hozta létre a Fejér Megyei Közgyűlés 2013-ban a Fejér Megyei Értéktár Bizottságot, amely azóta a megye területén azonosított települési és tájegységi értéktárak adatainak összesítését szervezi, gondoskodik a még nem azonosított, de a megye területén fellelhető nemzeti értékek azonosításáról és dokumentálásáról, és megküldi ezeket a Hungarikum Bizottságnak. A Fejér Megyei Értéktár listában jelenleg 64 érték szerepel.

A Megyenap keretében megrendezett konferencián Balog Gábor megyei képviselő, a Fejér Megyei Értéktár Bizottság elnöke számolt be a résztvevőknek a megye értékeinek megőrzése érdekében az elmúlt 8 évben végzett munkáról, és az értékgyűjtés területén szerzett tapasztalatokról.

Ezt követően elismerések átadására került sor: Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Balog Gábor, a Fejér Megyei Értéktár bizottság elnöke a megyei és helyi értékgyűjtés területén kimagaslóan eredményes munkát végezett személyeknek adott át elismeréseket. Díjban részesültek közjogi tisztségviselők, akik tevékenységükkel támogatták az értéktárak létrehozását, illetve továbbfejlesztését, valamint mindazok, akik eredményes felterjesztéssel éltek a Fejér Megyei Értéktár felé, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az általuk felterjesztett érték bekerült a Fejér Megyei Értéktárba.

Elismerésben részesültek:

A Bodajki Kegyhely, Kegytemplom, Kolostor, Kálvária, Zarándokudvar és a Bodajki Kegyhely Mária-napi Főbúcsú a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Törő Gábor országgyűlési képviselő.

Brunszvik Teréz szellemi öröksége, a martonvásári Óvodamúzeum gyűjteménye és épületegyüttese, a Brunszvik család szellemi hagyatéka, Beethovenhez fűződő kapcsolata és a martonvásári Beethoven Emlékmúzeum, valamint a Brunszvik kastély épületegyüttese és angolkertje a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, országgyűlési képviselő.

Honlapot szeretne? Meglévő honlapját szeretné hirdetni releváns helyeken? Kattintson ide!

Brunszvik Teréz szellemi öröksége, a martonvásári Óvodamúzeum gyűjteménye és épületegyüttese, a Brunszvik család szellemi hagyatéka, Beethovenhez fűződő kapcsolata és a martonvásári Beethoven Emlékmúzeum, valamint a Brunszvik kastély épületegyüttese és angolkertje a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Horváth Bálint megyei képviselő, Martonvásár alpolgármestere.

A Bodajki Kegyhely, Kegytemplom, Kolostor, Kálvária, Zarándokudvar és a Bodajki Kegyhely Mária-napi Főbúcsú a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Mórocz Tamás címzetes apát, plébános.

Az alapi ugrós- és kanásztánc a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért elismerésben Méhes Lajosné.

A pusztaszabolcsi Szent Imre római katolikus templom barokk orgonája, a Hagyományok Háza – Pusztaszabolcsi Helytörténeti Gyűjtemény, valamint a Helytörténeti Kiadványok a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Ádám László.

Az Alba Regia Táncegyesület, valamint a MintaKINCStár program foglalkoztató füzetsorozat és módszertan a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Komendó Gabriella.

A Zámolyi „Uradalmi magtár, a Kerekszenttamási rotunda, valamint a temetői templomrom és régi temető a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Váczi Márk.

A Hangistálló a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Ribli Ilona és Kolozsvári Mihály.

Jakab István László festőművész, a népi építészetet megörökítő festményei és a bicskei fehérhímzés a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Kiss Irén.

A római kori kőgát és az Akóts-malom a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Nagy Dániel.

Az alcsútdobozi platánsor, az alcsúti Arborétum, valamint Fekete Ildikó festett tojásai a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Szili Árpádné.

A velencei Wenckheim-kastély megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Galambos Györgyné.

A Fejér Megyei Diáknapok, a sukorói református templom és haditanács története, valamint a Székesfehérvári Királyi Napok a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Juhász Zsófia.

A kápolnásnyéki Halász-kastély a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Rodics Eszter.

A tabajdi Mezítlábas park a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Dr. Temesszentandrási György.

A rác hagyományőrzés, az Eötvös József Emlékmúzeum, az ercsi római katolikus templom, a római katolikus kápolna és Eötvös-obeliszk, valamint a cukorgyári római katolikus Szent Erzsébet Kápolna a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Kovács Edina.

A velencei plébániatemplom 1554-ben készült harangja, a Bence-hegyi kilátóterasz és kilátója (körpanoráma), Velence ősi temploma (Bod-kápolna), Molla Szadik sírja, valamint a szőlész-borász kultúra a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Kárpáti Miklós.

Az Óperenciás Fejér Megyei Mesemondó verseny a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Iszkádi Erika.

A Selmeci-székesfehérvári Diákhagyományok a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért dr. Pődör Andrea.

A Tűzzel-vassal Fesztivál, valamint a Székesfehérvár, Rác u. 27. szám alatti Kézművesek háza a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Szenczi Jánosné.

A mohai Tikverőzés a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Kovács Sándorné.

Daru Péterné tojásfestő munkássága a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Horváth Katalin.

Wekerle Sándor személye és tevékenysége, a Móri Német Tájszótár, a Móri Ezerjó szőlő és bor, valamint a Móri Bornapok rendezvény a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Kajos Péterné.

A Szentiváni dió a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Husvéth Imre.

Auguszta 26 története, valamint a ráckeresztúri délután három órai harangszó a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Gajdó Ágnes.

A „Csak még egyszer előre” háború filmdráma-játékfilm a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Balsay István.

A Pesovár Ferenc Fejér Megyei Népdaléneklési és Népzenei Verseny a megyei értéktárba való bekerüléséért tett javaslatáért Dr. Major Lászlóné.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .