A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai nyomozást folytattak egy budapesti lakos ellen, aki a megalapozott gyanú szerint 2021. augusztus 27-én 0 óra 40 perc körül Székesfehérvár belvárosában, a Városház téren található, szökőkúttal körbevett Országalmára felmászott, ott fotókat készített, majd a műemlék tetején lévő kőkeresztet letörte, ami a vízbe esett.
A bűncselekmény helyszínén tetten ért 23 éves férfit a rendőrségre előállítottak. Az elkövetőt védett kulturális javak körébe tartozó műemlék megrongálásával elkövetett bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett, és úgy nyilatkozott, hogy megbánta tettét.
A székesfehérvári nyomozók az ügy vizsgálatát a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Székesfehérvári Járási Ügyészségnek továbbították.
- Hazugságfigyelő, nagyon sokadik fejezet
- Idén is lesz halvásár a Bumi ABC-ben
- Adventi Mese-kalendárium. Holnap reggel kikerül az első mese!
- Csocsóverseny a Berény bisztróban
- Mikortól vagyunk szegények?
Hozzászólások