Főoldal / Környezetvédelem / A nyárias hetek után nyakunkon az igazi levélhullató ősz

A nyárias hetek után nyakunkon az igazi levélhullató ősz

Nagy a bizonytalanság abban, hogy szabad-e még a kerti hulladékot elégetni, és ha igen mikor, ha pedig tilos, mit tehetnek mást?

Sokan azt sem tudják, a saját településükön éppen milyen szabályozás van érvényben. Ha viszont a kerttulajdonos rossz időben, rossz helyen éget avart vagy krumpliszárat – nemcsak a tűzoltóságot hívhatják a nyakára, hanem még a kiszállási díjat is neki kell fizetnie. Szóval a szomszédok neheztelése mellett még a pénzünk is bánhatja, ha nem vagyunk tisztában azzal, avarégetés szempontjából lakóhelyünkön épp milyen szabályozás van érvényben – írja a hellovidék.hu

Most lehet, vagy nem lehet?

Az országgyűlés által tavaly nyáron elfogadott törvénymódosítás 2021. január elsejével eltörölte azt a törvényi lehetőséget, ami alapján az önkormányzatok rendeletben szabályozhatták az avarégetést. Ennek célja a levegő minőség fokozása volt.

A felhatalmazás törlésével általánossá vált az avar és kerti hulladék égetésének a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet szerinti tilalma. A törvénymódosítás következményeképpen az önkormányzatoknak a rendeleteiket 2021. január 1-jével hatályon kívül kellett helyezniük, erre a kormányhivatalok fel is hívták őket.

Jelenleg ez a szabályozás van érvényben

Év végén azonban megjelent egy másik kormányrendelet – amiről a HelloVidék is írt – ami a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet idején alkalmazandó, levegőminőséggel összefüggő szabályokról szól. A rendelet szerint a veszélyhelyzet megszűnéséig továbbra is a települési önkormányzatok hatáskörében marad „a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása”. Tehát amíg a veszélyhelyzet fennáll, továbbra is az önkormányzatokra van bízva, hogy engedélyezik-e az avar- és a kerti hulladék égetését. Összefoglalva:

a Kormány a veszélyhelyzet idejére megengedi, amit egyébként nem enged, holott az országgyűlés már nem engedi meg, amit eddig megengedett.

Ha érdekel, hogy miért érdemes foglalkozni az avarégetéssel és az miért szennyezi a környezetünket, olvassátok el az idevágó svájci tanulmány elemzését.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Fejér vármegye

  • Lemond Lovasberény polgármestere

    Közösségi bejegyzésébe tájékoztatta a település lakosságát Südi Mihály a település polgármestere. Ezt a levelet közöljük. A tisztségét 2026. április 30-ig tölti be. Kedves Berényiek! Megtiszteltetés volt!! Már megszokhatták tőlem, hogy a cikkeim, beszámolóim felsorolás jellegűek és vázlatosak. Ez azért van, mert nem szeretek feleslegesen beszélni, csak azt írom le, ami szerintem fontos. Így teszek most The post Lemond Lovasberény polgármestere appeared first on Fejér vármegye.

  • Eddigi részvételi adatok

    A mai választás (2026. április 12.) eddigi részvételi adatai alapján abszolút rekord dőlhet meg. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) jelentései szerint a választók aktivitása már a kora reggeli órákban is messze felülmúlta a korábbi évekét. Íme a legfrissebb adatok: Országos részvételi adatok Időpont Részvételi arány (2026) 2022-es adat 2018-as adat 07:00 3,46% (260 556 fő) The post Eddigi részvételi adatok appeared first on Fejér vármegye.

  • Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program

    A Hankook Tire Magyarország Kft. idén is útjára indítja nagysikerű társadalmi felelősségvállalási programját, a Közösségi Összefogás a Szebbért (KÖSZ, Hankook!) kezdeményezést. A 2026. március 27-től április 26-ig tartó pályázati időszakban a vállalat munkatársai civil szervezetekkel és intézményekkel karöltve nyújthatják be elképzeléseiket, amelyek megvalósításához projektenként akár 800.000 forintos vissza nem térítendő támogatást is elnyerhetnek. A program The post Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program appeared first on Fejér vármegye.

  • Földmunka és tereprendezés – az építkezések láthatatlan alapja

    Akár családi ház építéséről, akár ipari beruházásról van szó, minden projekt az alapoknál kezdődik. A földmunka, tereprendezés és útépítés olyan kulcsfontosságú folyamatok, amelyek nélkül nem jöhet létre stabil és hosszú távon is biztonságos kivitelezés. A szakemberek szerint az egyik legnagyobb hiba, ha ezeket a munkafázisokat alábecsülik. A terep előkészítése nem csak „földmozgatás” A tereprendezés elsődleges The post Földmunka és tereprendezés – az építkezések láthatatlan alapja appeared first on Fejér vármegye.

  • Garázskapuk és fém szerkezetek egy kézből – az Óvári Kivitelezés szakértelme

    Egy jól megválasztott garázskapu nemcsak kényelmi kérdés, hanem az ingatlan biztonságának és megjelenésének is fontos része. Legyen szó új építésű házról, felújításról vagy ipari területről, a megfelelő garázskapu és fém szerkezet hosszú távra szóló beruházás. Az Óvári Kivitelezés olyan megoldásokat kínál, amelyek egyszerre tartósak, esztétikusak és megbízhatóak. Garázskapuk készítése egyedi igények szerint A modern garázskapuk The post Garázskapuk és fém szerkezetek egy kézből – az Óvári Kivitelezés szakértelme appeared first on Fejér vármegye.