Mennyi is az annyi?

Legendába illő számok röpködnek a közszolgálatiban, a budapesti Vadászati világkiállítás látogató számáról.

Napok, sőt hetek óta röpködnek a számok a Vadászati világkiállítás látogató számáról. Már a millió felett járunk, legalább is a közszolgálati csatornák szerint, és persze nem fűzik hozzá, hogy kérem szépen, ez a kiállítás teljes látogatottságára vonatkozó adatok, mert Budapesten kívül, még például Keszthely, Vásárosnamény, Hatvan, Gödöllő, Kaposvár, Kaszó, Soponya, Lábod-Nagysallér, Bárdudvarnok, Bőszénfa, Kardosfa, Zselic, Tihany, Révfülöp, Derekegyháza, Rádpuszta, Komárom, Kecskemét vagy éppen Szilvásvárad is várja.

A vadászat általában úri sport. Mint a tenisz, vagy a golf. A vadállomány fenntartása és a túlszaporodás megelőzése fontos szempont. Létezik Magyarországon vadgazdálkodás, de az nem egyenlő a mondjuk Semjén, vagy Lázár, de anno Kádár típusú vadászattal és nem egyenlő a milliókért behozott bérvadászokkal sem.

A 10 milliós “agancs bejárat” pedig egyenesen nevetséges. Nem maga a látványosság, de annál inkább a ráköltött pénz.

A legszomorúbb, amikor a fotókon politikusokat látok lelőtt állatok felett pózolni és az jut eszembe, hogy egy-egy vadászat alkalmával egy ország sorsát döntik el urizáló politikusaink.

Fotó: MTI

Egy biztos. Magyarország szarvasbőgés versenyben kiemelkedő helyen van. Ez tetszik. Lakhelyemhez közel erdő található és minden ősszel hallom a szarvasok bőgését. Idén is így volt. Sőt! Beszálltam én is bőgni. Egy röpke percre csend lett. De én bőgtem tovább.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .