Home / Tudomány-Technika / Tényleg fiatalon halnak meg a balkezesek?

Tényleg fiatalon halnak meg a balkezesek?

Van egy gyakran idézett statisztika, amely szerint a jobbkezesek átlagosan kilenc évvel tovább élnek, mint a balkezesek. Két balkezes szülő lányaként és egy balkezes testvér húgaként ez számomra meglehetősen aggasztó gondolat. De van benne igazság?

Kedves balkezes honfitársaim. Velem együtt nagy bajban vagyunk. Amennyiben elhisszük a komoly kutatásokkal alátámasztott hipotézist, legalább 9 évvel előbb nézünk be a másik oldalra, mint jobb kezes ember barátaink.

Mi van azokkal, akik ezt tetézve a lábukból is a bal a jobb. Állítólag, ennek ellenére a balkezesek intelligensebbek, kitartóbbak, kreatívabbak, köszönhetően annak, hogy agytevékenységük fordított. A balkezes emberek tevékenységei, gondolkodása nehezebben követhető, több türelem kell a megértésükhöz, viszont ha ez megvan, jobban lehet rájuk számítani, mint jobbkezes társaikra. Állítólag.

Persze nem szabad mindent elhinni, de ki tudja? 🙂 Te milyen kezes vagy?

A megállapítást az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején két cikkben terjesztették elő Diane Halpern és Stanley Coren amerikai pszichológusok – mindkettő rangos tudományos folyóiratban, a Nature-ben és a New England Journal of Medicine-ben jelent meg.

De mi lehet a magyarázata a balkezesek korai halálának? Van valami köze ahhoz, hogy az eszközöket nem nekik tervezték?

„A kések nagyon esetlenek” – mondja Claire Allen a dél-angliai Hampshire-ből.

“Jobbkezesek számára készültek – ha balkezesként használod, akkor folyamatosan ferdén vág, míg a jobbkezeseknél egyenesen.”

Tudom, hogy édesanyám a speciális balkezes varróolló nélkül megfogyatkozna.

“Ez egyáltalán nem hihető” – mondja Chris McManus, a University College London pszichológia és orvosi oktatás professzora, valamint a Jobb kéz, bal kéz című könyv szerzője.

“Ha ez igaz lenne, ez lenne a legnagyobb előrejelző a várható élettartamra vonatkozóan – ez olyan lenne, mintha napi 120 cigarettát szívnánk el, és több más veszélyes dolgot csinálnánk egyszerre. Valóban nagyon valószínűtlen, hogy egy epidemiológus ne vette volna észre azt korábban.”

“A balkezesség természetes aránya 10% vagy 11% körül van, de a viktoriánus időszakban mesterségesen csökkentették az arányt”

– mondja Chris McManus.

A valóságban semmi ehhez hasonló eltúlzott forgatókönyv nem fordult elő – de a 20. század során drámaian megnőtt a balkezesként azonosított emberek száma.

Tehát az az elképzelés, hogy a balkezesek kilenc évvel korábban halnak meg, mint a jobbkezesek, mítosz.

(Via BBC)

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Fejér vármegye

  • Sajtóközlemény – Velence Város Önkormányzata

    Tájékoztatás a velencei uszodaberuházással összefüggő jogi eljárással kapcsolatban! Velence Város Önkormányzata tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy az önkormányzatot NEM terheli kártérítési felelősség a velencei uszodaberuházással összefüggésben indított polgári peres eljárásban megállapított elsőfokú bírósági ítéletben foglaltak értelmében. A per tárgyát képező követelés összege meghaladta az 5 milliárd forintot. A bíróság ítélete ennek a pénzügyi kockázatnak az elhárítását The post Sajtóközlemény – Velence Város Önkormányzata appeared first on Fejér vármegye.

  • Állatmentés Velencén

    A Állatmentés Velencén Facebook-oldalán számolt be arról, hogy riasztást kaptak egy bajba jutott hattyúról a Velencei-tónál. A bejelentés kedden 14:56-kor érkezett, a Velencei Korzó közeléből, ahol a tó jegén rekedt madár próbált kiszabadulni, sikertelenül. A jelzés szerint a hattyú a jég fogságába került, mozgása akadályozott volt, és nem tudott önerőből biztonságos területre jutni. Az állatmentők The post Állatmentés Velencén appeared first on Fejér vármegye.

  • Székesfehérvár – flashmob a fogyatékossággal élő emberekért

    Szerdán délután Csondor Kata Add tovább című dalának éneklésével és jelnyelvi tolmácsolásával hívták fel a figyelmet a fogyatékossággal élő emberek helyzetére. A Városház téren, a karácsonyfánál tartott flashmobban közreműködtek a Vörösmarty Színház művészei, Váradi Eszter Sára és Keller János. A közös énekléshez bárki csatlakozhatott. A koncert előtt Lengyel Zsófia, látássérült sportoló és esélyegyenlőségi aktivista köszöntötte The post Székesfehérvár – flashmob a fogyatékossággal élő emberekért appeared first on Fejér vármegye.

  • Honlapkészítés és teljes körű honlapfelügyelet – megbízható szakmai háttérrel

    Vállalkozásom komplett online jelenlétet biztosít mind új, mind már működő honlapok számára. Szolgáltatásaink célja, hogy weboldalad biztonságosan, gyorsan és folyamatosan frissülve működjön, miközben mi levesszük rólad az összes technikai terhet. Szolgáltatásaim: Árak: Meglévő honlap kezelése Évi 70 000 Ft✔︎ Folyamatos frissítés✔︎ Biztonsági mentések✔︎ Gyors hibajavítás✔︎ Technikai felügyelet Új honlap készítése és havi felügyelete Első év: The post Honlapkészítés és teljes körű honlapfelügyelet – megbízható szakmai háttérrel appeared first on Fejér vármegye.

  • 55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter

    Mély megrendüléssel értesült a hazai kulturális élet közössége arról, hogy 55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, zenész és alkotó. A hírt családja erősítette meg; a művész rövid lefolyású betegség következtében távozott. Kálloy Molnár Péter 1970-ben született Mezőcsáton, és 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját a Nemzeti Színházban kezdte, majd a Vígszínház The post 55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter appeared first on Fejér vármegye.