Főoldal / Szilánkok / A hülyék és tudatlanok országa lettünk – kik ezek az emberek?

A hülyék és tudatlanok országa lettünk – kik ezek az emberek?

Fontos: nem általánosítok, egy rétegről írok

KATA. A legkedvezőbb és a legjobb adózási forma az önfoglalkoztató egyéni vállalkozók számára. Volt eddig.

Mi a sok hibája közül az egyik legnagyobb új elfogadott törvénynek, amin a könyvelők is kibuktak?

Végy egy honlap szerkesztéssel, leginkább kis vállalkozók számára hirdetési lehetőségekkel foglalkozó egyéni vállalkozót, aki 100 %-ban szintén Ev-kal és Kft., Bt., – kel üzleti kapcsolatban, kiknek eddig teljesen tisztességesen számlázott vállalkozásonként évi 30-70 ezer forintot. Az összbevétele messze nem érte el az eddigi éves 12 millió forintot, annak a negyedét sem tette ki, most ezt is elveszik tőle, hiszen szeptembertől, már nem számlázhat, csak lakósságnak.

Nem fodrász, nem kozmetikus, nem villanyszerelő. Online marketinggel, honlap készítéssel, felügyelettel, viszont eladói tárhelyek működtetésével foglalkozik.

Évente befizet ebből a bevételéből 600 ezer forint adót, így kb. az éves nettó bevétele havi szintre osztva 100 ezer forint, amiből további kiadásait fedezi, mint telefonszámla, étel, ital lakhatás. Nincs megtakarítása, mert nem tud kitermelni annyit, viszont árat sem emel, mert érzékeny az árpolitikája.

Ennek a vállalkozónak a TESZOR száma nincs benne azon vállalkozói TESZOR számok között, akik ha kikerülnek az új KATA adózás alól, így más, talán rosszabb adózási formát kell keresniük, jelen esetben az átalány adózást, ahol beleesnek a 40 %-os költség kategóriába, amivel emelkedni fog a havi kiadásuk, többet kell fizetni a könyvelőnek, ha felkúszik az éves 2 millió fölé, fizetheti az SZJA-t, ha éppen nincs bevétele nem mentesül a Tb. és a Szocho. alól.

Ezt még valahogy be is nyeli, kénytelen árat emelni, amit eddig soha nem tett meg.

De! Amikor az okostojás Fidesz fan olvassa a problémáról szóló írásokat, csak ennyit tud mögé büfögni:

Mi 3 millióan büszkék vagyunk Kormányunkra ,a Katával kapcsolatban talán sok visszaélés volt! Önnek teljesen mindegy a Kormány döntése nem fog tetszeni soha ,van remény 2034 ig Türelem!

Ilyenkor elgondolkodom, ki ez az ember? Mit tud rólunk, rólam, rólatok? Mit csinált eddig, volt-e az életében olyan fordulópont, amikor el kellett gondolkodnia, mondjuk 60 évesen, hogy hogyan tovább?

Ismertem én sok rosszindulatú embert, de akiktől tartok, azok a rosszindulatú és ostoba emberek. Nos Ő az. Ő és Ők azok, akik feltétel nélkül mindent elhisznek és a tenyerüket összecsapkodva vetik oda, buta és pikírt megjegyzéseiket, miközben otthon ülnek a múlt 50 éve alatt összeharácsolt vagyonukon.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Fejér vármegye

  • Lemond Lovasberény polgármestere

    Közösségi bejegyzésébe tájékoztatta a település lakosságát Südi Mihály a település polgármestere. Ezt a levelet közöljük. A tisztségét 2026. április 30-ig tölti be. Kedves Berényiek! Megtiszteltetés volt!! Már megszokhatták tőlem, hogy a cikkeim, beszámolóim felsorolás jellegűek és vázlatosak. Ez azért van, mert nem szeretek feleslegesen beszélni, csak azt írom le, ami szerintem fontos. Így teszek most The post Lemond Lovasberény polgármestere appeared first on Fejér vármegye.

  • Eddigi részvételi adatok

    A mai választás (2026. április 12.) eddigi részvételi adatai alapján abszolút rekord dőlhet meg. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) jelentései szerint a választók aktivitása már a kora reggeli órákban is messze felülmúlta a korábbi évekét. Íme a legfrissebb adatok: Országos részvételi adatok Időpont Részvételi arány (2026) 2022-es adat 2018-as adat 07:00 3,46% (260 556 fő) The post Eddigi részvételi adatok appeared first on Fejér vármegye.

  • Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program

    A Hankook Tire Magyarország Kft. idén is útjára indítja nagysikerű társadalmi felelősségvállalási programját, a Közösségi Összefogás a Szebbért (KÖSZ, Hankook!) kezdeményezést. A 2026. március 27-től április 26-ig tartó pályázati időszakban a vállalat munkatársai civil szervezetekkel és intézményekkel karöltve nyújthatják be elképzeléseiket, amelyek megvalósításához projektenként akár 800.000 forintos vissza nem térítendő támogatást is elnyerhetnek. A program The post Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program appeared first on Fejér vármegye.

  • Földmunka és tereprendezés – az építkezések láthatatlan alapja

    Akár családi ház építéséről, akár ipari beruházásról van szó, minden projekt az alapoknál kezdődik. A földmunka, tereprendezés és útépítés olyan kulcsfontosságú folyamatok, amelyek nélkül nem jöhet létre stabil és hosszú távon is biztonságos kivitelezés. A szakemberek szerint az egyik legnagyobb hiba, ha ezeket a munkafázisokat alábecsülik. A terep előkészítése nem csak „földmozgatás” A tereprendezés elsődleges The post Földmunka és tereprendezés – az építkezések láthatatlan alapja appeared first on Fejér vármegye.

  • Garázskapuk és fém szerkezetek egy kézből – az Óvári Kivitelezés szakértelme

    Egy jól megválasztott garázskapu nemcsak kényelmi kérdés, hanem az ingatlan biztonságának és megjelenésének is fontos része. Legyen szó új építésű házról, felújításról vagy ipari területről, a megfelelő garázskapu és fém szerkezet hosszú távra szóló beruházás. Az Óvári Kivitelezés olyan megoldásokat kínál, amelyek egyszerre tartósak, esztétikusak és megbízhatóak. Garázskapuk készítése egyedi igények szerint A modern garázskapuk The post Garázskapuk és fém szerkezetek egy kézből – az Óvári Kivitelezés szakértelme appeared first on Fejér vármegye.