Home / Hírek / Budán hamarabb kelnek el a panelek, mint a pesti oldalon

Budán hamarabb kelnek el a panelek, mint a pesti oldalon

A budapesti panellakások közül a budai oldalon kínált ingatlanokat lehet hamarabb eladni, egy-egy adás-vétel átlagosan 73 nap alatt zárul le – derül ki a Duna House elemzéséből, amely szerint például az óbudai lakótelepeken a 2020-as adatokhoz képest 37 százalékkal emelkedtek a panelotthonok átlagos négyzetméterárai, míg 2021-hez mérten 28 százalékos áremelkedéssel kell számolnia az idei évben annak, aki harmadik kerületi panelt keres.

    A társaság közleménye szerint a főváros budai kerületei közül a legtöbb panellakás a III. és a XI. kerületben található: utóbbiban a lakótelepi lakások átlagos négyzetméterára az idén már majdnem a felével többe kerül, mint 2019-ben, miközben ennél az ingatlantípusnál a legnagyobb vételárat, 61,5 millió forintot egy III. kerületi, 73 négyzetméteres ingatlanért fizették 2022-ben.
    A Duna House adatai alapján a fővárosi újépítésű ingatlanok esetében már szinte elképzelhetetlen a millió alatti négyzetméterár, a budai I. kerületben értékesített újépítésűek négyzetméterára pedig már a 3 millió forintot is megközelítette. Az ingatlanközvetítő által 2022-ben a budai oldalon értékesített, legmagasabb értéket képviselő újépítésű ingatlan egy XI. kerületi 69 négyzetméretes lakás volt 99 millió forintért.
    Az 1,644 millió lakosú Budapest 23 kerülete közül hat található a város nyugati felén, ugyanakkor az idén a Duna House által értékesített fővárosi ingatlanoknak csak 11,5 százaléka helyezkedik el ezekben a kerületekben. A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki elmondta, a hat kerületben 2022-ben zárult adásvételek alapján Budán átlagosan 967 ezer forintba kerül az otthonteremtés négyzetméterenként, és átlagosan 61 millió forintot fizettek a vásárlók egy 60 négyzetméteres ingatlanért.
    Az idén a budai oldalon a legdrágábban és legmagasabb négyzetméteráron értékesített ingatlanért, egy 340 négyzetméteres, nagyon jó állapotú, medencés luxus okosotthonért panorámával, megközelítőleg 777 millió forintot adott az új tulajdonosa, ami több mint 2,2 millió forint négyzetméterenként – írták. A legnagyobb alapterületű eladott ingatlan egy 1356 négyzetméteres irodaház a Bécsi út közelében, amelyért 410 millió forintot fizetett a vásárló, ezzel ez az ingatlan lett 2022 legalacsonyabb négyzetméteráron elkelt budai ingatlana. Ugyanakkor a legkisebb alapterületű lakásért, egy 18 négyzetméteres, jó állapotú, téglaépítésű minigarzonért 827 ezer forintot kapott négyzetméterenként az eladó.
    Benedikt Károly a keresletről elmondta, a köztudatban lévő megközelítést, miszerint az ingatlan jelentősen drágább, ha az érdeklődő a budai oldal kínálatából választ, az adatok is alátámasztják, főként a paneleknél, hiszen az idei év harmadik negyedévében átlagosan 170 ezer forinttal többet fizettek a vásárlók négyzetméterenként ezért az ingatlantípusért Budán, mint Pesten, míg a téglaépítésűek között csak 55 ezer forint volt az árkülönbség az átlagos négyzetméterárakat vizsgálva.

Kiemelt fotó: Bikás part XI. kerület

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Fejér vármegye

  • Sajtóközlemény – Velence Város Önkormányzata

    Tájékoztatás a velencei uszodaberuházással összefüggő jogi eljárással kapcsolatban! Velence Város Önkormányzata tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy az önkormányzatot NEM terheli kártérítési felelősség a velencei uszodaberuházással összefüggésben indított polgári peres eljárásban megállapított elsőfokú bírósági ítéletben foglaltak értelmében. A per tárgyát képező követelés összege meghaladta az 5 milliárd forintot. A bíróság ítélete ennek a pénzügyi kockázatnak az elhárítását The post Sajtóközlemény – Velence Város Önkormányzata appeared first on Fejér vármegye.

  • Állatmentés Velencén

    A Állatmentés Velencén Facebook-oldalán számolt be arról, hogy riasztást kaptak egy bajba jutott hattyúról a Velencei-tónál. A bejelentés kedden 14:56-kor érkezett, a Velencei Korzó közeléből, ahol a tó jegén rekedt madár próbált kiszabadulni, sikertelenül. A jelzés szerint a hattyú a jég fogságába került, mozgása akadályozott volt, és nem tudott önerőből biztonságos területre jutni. Az állatmentők The post Állatmentés Velencén appeared first on Fejér vármegye.

  • Székesfehérvár – flashmob a fogyatékossággal élő emberekért

    Szerdán délután Csondor Kata Add tovább című dalának éneklésével és jelnyelvi tolmácsolásával hívták fel a figyelmet a fogyatékossággal élő emberek helyzetére. A Városház téren, a karácsonyfánál tartott flashmobban közreműködtek a Vörösmarty Színház művészei, Váradi Eszter Sára és Keller János. A közös énekléshez bárki csatlakozhatott. A koncert előtt Lengyel Zsófia, látássérült sportoló és esélyegyenlőségi aktivista köszöntötte The post Székesfehérvár – flashmob a fogyatékossággal élő emberekért appeared first on Fejér vármegye.

  • Honlapkészítés és teljes körű honlapfelügyelet – megbízható szakmai háttérrel

    Vállalkozásom komplett online jelenlétet biztosít mind új, mind már működő honlapok számára. Szolgáltatásaink célja, hogy weboldalad biztonságosan, gyorsan és folyamatosan frissülve működjön, miközben mi levesszük rólad az összes technikai terhet. Szolgáltatásaim: Árak: Meglévő honlap kezelése Évi 70 000 Ft✔︎ Folyamatos frissítés✔︎ Biztonsági mentések✔︎ Gyors hibajavítás✔︎ Technikai felügyelet Új honlap készítése és havi felügyelete Első év: The post Honlapkészítés és teljes körű honlapfelügyelet – megbízható szakmai háttérrel appeared first on Fejér vármegye.

  • 55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter

    Mély megrendüléssel értesült a hazai kulturális élet közössége arról, hogy 55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, zenész és alkotó. A hírt családja erősítette meg; a művész rövid lefolyású betegség következtében távozott. Kálloy Molnár Péter 1970-ben született Mezőcsáton, és 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját a Nemzeti Színházban kezdte, majd a Vígszínház The post 55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter appeared first on Fejér vármegye.