Home / Programok / Nyári buliprogramok Balatonon

Nyári buliprogramok Balatonon

Tiësto, Blasterjaxx, Regard, Alle Farben és Riton, Charlotte de Witte, Carl Cox, Joseph Capriati és Adam Beyer neve is szerepel az idei Balaton Sound szerdán bejelentett fellépői között.

    „A Sound nemzetközi hírnevét jól mutatja, hogy idén a DJ Mag Top 100 listájáról csaknem húsz világsztár mondott igent a felkérésünkre”

– idézte Filutás Annát, a fesztivál projektvezetőjét az MTI-hez eljuttatott közlemény.
    Az elektronikus zenei műfajok széles skáláját felvonultató Balaton Sound június 28-tól július 1-jéig tart Zamárdiban.
    A szerdán bejelentett nevek jól mutatják a szervezők törekvését arra, hogy az EDM sztárok mellett az underground színtér, a hömpölygő techno és az elektronikus zene számos egyéb műfajának legjobbjai is fellépjenek Zamárdiban.
    A nagyszínpadon továbbra is javarészt EDM ismert előadói váltják egymást.
    „A világ egyik éllovasa, Tiësto évtizedek óta biztos helyet foglal el a világ top dj-inek élvonalában és vele immár teljes a nagyszínpad headlinereinek listája. De a most bejelentett nevek között van Blasterjaxx és Regard is” – emelte ki a projektvezető. Szintén nagyszínpados lesz Goodboys, Justus és Yves V. A színpad hivatalos Afterparty sávjába a korábban bejelentett Joel Corry mellé csatlakozott Alle Farben és Riton.
    Az alternatív elektronikus zene képviselői a fesztiválon belül a B my Lake nevével jelzett színpadokon adnak műsort. Itt lesz hallható a világ legjobb női dj-jének választott Charlotte de Witte, akinek férje, Enrico Sangiuliano szintén színpadra lép. Jön továbbá Carl Cox, az olasz Joseph Capriati, a kijevi dj-páros, az Artbat, vagy a DJ Mag Top 100 listán szintén jegyzett Adam Beyer. Élő show-val érkezik Gioli & Assia, Tinlicker és Satori is.
    Új helyszín lesz a Dreher színpad, ahol a party brandek váltják egymást naponta, a nagyszínpados programok végeztével. Itt mutatkozik be a house és tech house műfajra specializálódott Claptone Masquerade partisorozata, élen az arany maszk mögé bújó dj-vel.
    A már szintén korábban bejelentett Armin van Buuren nagyszínpados fellépése után az új helyszínen a Rave Culture mutatkozik be. Itt lép fel a W&W, Will Sparks, Axmo, Dubvision és Olly James. Ugyanez a helyszín fogadja be a népszerű holland Q-Dance csapatát, amely az elektronikus zene keményebb stílusaira, a hardstyle-ra, a hardcore-ra és a hard Trance-re összpontosít olyan nevekkel, mint a Sub Zero Project, RAN-D, Sefa, Sound Rush, Rebellion, Sub Zero Project, TNT, Villain.
    A tört ritmusok éjszakáját hozza el a Next Level, mások mellett Tchamival, Matrodával és Sullivan Kinggel.
    A BmyLake helyszínek underground fellépői között lesz még Agents of Time, Amémé, Anfisa Letyago, Anna, Argy, Artbat, Charlie Sparks b2b Parfait, Cera Khin, Clara Cuvé, Coeus, Dubfire, Fred Lenix, Indira Paganotto, Joris Voorn, Layla Benitez, Pan-Pot, Parfait, Philipp Straub, Sam Paganini és Sebastian Leger.
    A korábban bejelentett fellépők között volt Armin Van Buuren, Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Hardwell, KSHMR, Dimension, Joel Corry, Kungs, az Ofenbach és a Vini Vici.

MTI

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Fejér vármegye

  • Zajjal járó éjszakai munkavégzés a székesfehérvári fővonalon

    A Budapest–Székesfehérvár vasútvonalon előre tervezett, éjszakai, zajjal járó karbantartást végeznek a vasúti pályán. · Gárdony és Székesfehérvár között november 11-től 13-ig, 21-től 5 óráig, · Tárnok állomáson november 13-án 22:15-től 4:15-ig, 17-én 22 órától 3:45-ig, · Martonvásár állomáson november 18-án 22 órától 3:45-ig, · Gárdony állomáson november 19-én 22 órától 3:45-ig, · Székesfehérvár állomáson november The post Zajjal járó éjszakai munkavégzés a székesfehérvári fővonalon appeared first on Fejér vármegye.

  • Megszűntek a korlátozások – ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban

    A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a mai napon felszólította a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházat, hogy vonja vissza saját hatáskörében hozott és fenntartott valamennyi vízfogyasztási korlátozó intézkedését. A vizsgálati eredmények igazolták, hogy a vízbiztonsági engedéllyel rendelkező adagolószivattyú beépítése, a folyamatos fertőtlenítés beállítása, valamint a vízhálózat átmosatása eredményre vezetett azokon a helyeken, The post Megszűntek a korlátozások – ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban appeared first on Fejér vármegye.

  • Velencei tó – Nem állítják vissza a tóhoz lejutást akadályozó kerítést Velencénél

    Kedves Velenceiek! Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a GOMI Rendezvényszervező és Kereskedelmi Kft. Velence Város Önkormányzatával szemben, a Velence Korzó szabadstrand területéről elbontott kerítésre vonatkozóan birtokvédelmi kérelmet nyújtott be, amelyben kérte, hogy a hatóság kötelezze arra Velence Város Önkormányzatát, hogy a kerítést állítsa vissza. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal a tárgyi ügyben Velencétől független hatóságként Seregélyes Nagyközség The post Velencei tó – Nem állítják vissza a tóhoz lejutást akadályozó kerítést Velencénél appeared first on Fejér vármegye.

  • Dr. Cser-Palkovics András – Elmaradt beszélgetés Székesfehérváron

    Dr. Cser-Palkovics András  E percekben kellene kezdődnie az ismert közéleti műsor, az „ÖT” kihelyezett alkalmának Fehérváron. Sok és sokféle gondolkodású ember várta ezt az eseményt, hogy meghallgassa az egyébként szintén különböző gondolkodású emberek közéleti beszélgetését. A szervezők azonban a múlt héten az egész, országos sorozatot lemondták. Jelzésük alapján a kommentelők egy részének gyalázatos, gyűlölködő stílusa, The post Dr. Cser-Palkovics András – Elmaradt beszélgetés Székesfehérváron appeared first on Fejér vármegye.

  • Második világháborús robbanóeszközöket találtak Sárszentmihályon

    Csatornaásási munkálatok közben feltételezett robbanóeszközökre bukkantak Sárszentmihályon, a Fő utca és a Hársfa utca kereszteződésénél. A bejelentést követően a rendőrség azonnal lezárta és kiürítette a területet, mintegy 100 méteres sugarú körben, 13:40-kor. A helyszínre a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete irányított egységet, amelyet Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezetett. A szakemberek több, második világháborús, szovjet eredetű robbanótestet azonosítottak, The post Második világháborús robbanóeszközöket találtak Sárszentmihályon appeared first on Fejér vármegye.