Home / Hírek / Musical körutazás a 6SZIN-ben

Musical körutazás a 6SZIN-ben

Az október 18-án este 7 órakor a „Musical körutazás” c. zenés bemutatásra kerülésének alkalmából beszélgetés Pásztor Ádámmal a műsor főszereplőjével.

Hogy jött létre a Musical körutazás, amit október 18-án este láthatnak a nézők a 6SZIN-ben?

Évek óta terveztem egy önálló estet és amikor idén júliusban szabadúszó lettem, eldöntöttem, hogy
most ősszel megcsinálom a Musical körutazás című önálló estemet. Az inspirációt a 19 éves korom
óta összegyűjtött rengeteg színházi tapasztalat adta. A hullámvölgyekből sokat tanultam.

A körutazás milyen állomásokat foglal magában?

Az est a szakmai életem főbb szakaszait mutatja be és eszerint tematizálva hívtam hozzá
vendégeimet: Peller Károlyt, Fejes Szandit, Dobay Attilát, Jenes Kittit és a hozzánk később
csatlakozó Molnár Jankát.
A legtöbb dalt már játszottam korábban, de lesz egy olyan állomás, amikor az álom szerepekről, vagy
ha úgy tetszik, meg nem valósult szerepálmokról lesz szó. Néha nem biztos, hogy megvalósulnak
egy színész életében, de az élet mindig tartogat ezeknél akár sokkal jobb feladatokat is egy színész
számára.

Milyen híres musicalekből hallhatunk részleteket?

Az előadás során a Nyomorultak, a Hair és a Padlás musicalekből adunk elő dalokat. Minden jelenet
és stáció szoros összefüggésben áll egymással, és a végére kiderül, hogy nincsenek véletlenek az
ember magán és szakmai életében sem.

A darab plakátja


Október 18, este 7 óra, 6SZIN

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Fejér vármegye

  • Zajjal járó éjszakai munkavégzés a székesfehérvári fővonalon

    A Budapest–Székesfehérvár vasútvonalon előre tervezett, éjszakai, zajjal járó karbantartást végeznek a vasúti pályán. · Gárdony és Székesfehérvár között november 11-től 13-ig, 21-től 5 óráig, · Tárnok állomáson november 13-án 22:15-től 4:15-ig, 17-én 22 órától 3:45-ig, · Martonvásár állomáson november 18-án 22 órától 3:45-ig, · Gárdony állomáson november 19-én 22 órától 3:45-ig, · Székesfehérvár állomáson november The post Zajjal járó éjszakai munkavégzés a székesfehérvári fővonalon appeared first on Fejér vármegye.

  • Megszűntek a korlátozások – ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban

    A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a mai napon felszólította a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházat, hogy vonja vissza saját hatáskörében hozott és fenntartott valamennyi vízfogyasztási korlátozó intézkedését. A vizsgálati eredmények igazolták, hogy a vízbiztonsági engedéllyel rendelkező adagolószivattyú beépítése, a folyamatos fertőtlenítés beállítása, valamint a vízhálózat átmosatása eredményre vezetett azokon a helyeken, The post Megszűntek a korlátozások – ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban appeared first on Fejér vármegye.

  • Velencei tó – Nem állítják vissza a tóhoz lejutást akadályozó kerítést Velencénél

    Kedves Velenceiek! Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a GOMI Rendezvényszervező és Kereskedelmi Kft. Velence Város Önkormányzatával szemben, a Velence Korzó szabadstrand területéről elbontott kerítésre vonatkozóan birtokvédelmi kérelmet nyújtott be, amelyben kérte, hogy a hatóság kötelezze arra Velence Város Önkormányzatát, hogy a kerítést állítsa vissza. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal a tárgyi ügyben Velencétől független hatóságként Seregélyes Nagyközség The post Velencei tó – Nem állítják vissza a tóhoz lejutást akadályozó kerítést Velencénél appeared first on Fejér vármegye.

  • Dr. Cser-Palkovics András – Elmaradt beszélgetés Székesfehérváron

    Dr. Cser-Palkovics András  E percekben kellene kezdődnie az ismert közéleti műsor, az „ÖT” kihelyezett alkalmának Fehérváron. Sok és sokféle gondolkodású ember várta ezt az eseményt, hogy meghallgassa az egyébként szintén különböző gondolkodású emberek közéleti beszélgetését. A szervezők azonban a múlt héten az egész, országos sorozatot lemondták. Jelzésük alapján a kommentelők egy részének gyalázatos, gyűlölködő stílusa, The post Dr. Cser-Palkovics András – Elmaradt beszélgetés Székesfehérváron appeared first on Fejér vármegye.

  • Második világháborús robbanóeszközöket találtak Sárszentmihályon

    Csatornaásási munkálatok közben feltételezett robbanóeszközökre bukkantak Sárszentmihályon, a Fő utca és a Hársfa utca kereszteződésénél. A bejelentést követően a rendőrség azonnal lezárta és kiürítette a területet, mintegy 100 méteres sugarú körben, 13:40-kor. A helyszínre a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete irányított egységet, amelyet Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezetett. A szakemberek több, második világháborús, szovjet eredetű robbanótestet azonosítottak, The post Második világháborús robbanóeszközöket találtak Sárszentmihályon appeared first on Fejér vármegye.