Home / Hírek / Úgy tűnik ennek is befellegzett

Úgy tűnik ennek is befellegzett

Már vagy 50 éve hordjuk ki minden évben a felhalmozott szemetünket (lom) a kapunk elé, vagy a sarokra. Minél közelebbi időszakot veszünk 2024-hez, annál több feleslegessé vált – jó ha két évig működött – holminktól válunk meg. Ez most változni fog.

A MOHU lépett. Íme a részletek a Telex jóvoltából

  • Egy-egy kerületben az előre megadott időpontban akár 10 db őrzött gyűjtőpontra lehet elvinni a kidobásra szánt lomot. A gyűjtőpont legtávolabb 800-1000 méterre lehet egy lakástól, jellemzően ennél jóval közelebb lesz. Valamennyi gyűjtőpont 3 napig tart nyitva.
  • A házhoz menő szolgáltatás nem szűnik meg, igény szerint a kerületi
    önkormányzatoknak lehetősége lesz rászorultsági alapon kijelölni adott címeket, ahova a szolgáltató térítésmentesen házhoz megy, és elhozza a lomot.
  • Egész évben már jelenleg is rendelkezésre áll a megrendelhető díjköteles házhoz menő lomtalanítási szolgáltatás is.
  • A kontrollált lomtalanítás sikeresen működik szinte az összes Európai Uniós
    nagyvárosban, de a hazai nagy vidéki városokban is Zalaegerszegtől Nyíregyházáig. Budapest azon kevés település közé tartozik, ahol még a ház elé ömlesztve kirakott lomtalanítás a jellemző.
  • A megoldás támogatja a környezettudatos, és fenntartható hulladékgazdálkodási rendszerek működtetését és összhangban van a hazai jogszabályi környezettel, a körforgásos hulladékgazdaság elveivel.
  • A kontrollált körülmények közötti átvétel tiszta hulladékfrakciókat eredményez, amik jól újrahasznosíthatók. Ráadásul a veszélyes hulladékától is szabályos módon szabadulhat meg a lakosság.
  • Az új rendszerben a mindinkább elfogadottá váló környezettudatos
    hulladékgazdálkodás elveit az egyéni szinten is könnyebb megvalósítani, hiszen a megoldás lehetőséget biztosít a személyes társadalmi felelősségvállalásra.
  • Az új rendszernek köszönhetően a városkép tiszta és rendezett marad a lomtalanítás idejére is, ami egy turisták által látogatott világváros esetében alapvető.
  • Az új rendszerben a lakosság mindennapjait a legkevésbé érinti a lomtalanítás. Nem a ház elé lesz kidobva mindenfajta szemét, hanem egy biztonságos, őrzött helyen konténerekben szelektíven lehet leadni. A lomtalanítás ideje alatt a hulladék elszállítása folyamatos.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Fejér vármegye

  • Sajtóközlemény – Velence Város Önkormányzata

    Tájékoztatás a velencei uszodaberuházással összefüggő jogi eljárással kapcsolatban! Velence Város Önkormányzata tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy az önkormányzatot NEM terheli kártérítési felelősség a velencei uszodaberuházással összefüggésben indított polgári peres eljárásban megállapított elsőfokú bírósági ítéletben foglaltak értelmében. A per tárgyát képező követelés összege meghaladta az 5 milliárd forintot. A bíróság ítélete ennek a pénzügyi kockázatnak az elhárítását The post Sajtóközlemény – Velence Város Önkormányzata appeared first on Fejér vármegye.

  • Állatmentés Velencén

    A Állatmentés Velencén Facebook-oldalán számolt be arról, hogy riasztást kaptak egy bajba jutott hattyúról a Velencei-tónál. A bejelentés kedden 14:56-kor érkezett, a Velencei Korzó közeléből, ahol a tó jegén rekedt madár próbált kiszabadulni, sikertelenül. A jelzés szerint a hattyú a jég fogságába került, mozgása akadályozott volt, és nem tudott önerőből biztonságos területre jutni. Az állatmentők The post Állatmentés Velencén appeared first on Fejér vármegye.

  • Székesfehérvár – flashmob a fogyatékossággal élő emberekért

    Szerdán délután Csondor Kata Add tovább című dalának éneklésével és jelnyelvi tolmácsolásával hívták fel a figyelmet a fogyatékossággal élő emberek helyzetére. A Városház téren, a karácsonyfánál tartott flashmobban közreműködtek a Vörösmarty Színház művészei, Váradi Eszter Sára és Keller János. A közös énekléshez bárki csatlakozhatott. A koncert előtt Lengyel Zsófia, látássérült sportoló és esélyegyenlőségi aktivista köszöntötte The post Székesfehérvár – flashmob a fogyatékossággal élő emberekért appeared first on Fejér vármegye.

  • Honlapkészítés és teljes körű honlapfelügyelet – megbízható szakmai háttérrel

    Vállalkozásom komplett online jelenlétet biztosít mind új, mind már működő honlapok számára. Szolgáltatásaink célja, hogy weboldalad biztonságosan, gyorsan és folyamatosan frissülve működjön, miközben mi levesszük rólad az összes technikai terhet. Szolgáltatásaim: Árak: Meglévő honlap kezelése Évi 70 000 Ft✔︎ Folyamatos frissítés✔︎ Biztonsági mentések✔︎ Gyors hibajavítás✔︎ Technikai felügyelet Új honlap készítése és havi felügyelete Első év: The post Honlapkészítés és teljes körű honlapfelügyelet – megbízható szakmai háttérrel appeared first on Fejér vármegye.

  • 55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter

    Mély megrendüléssel értesült a hazai kulturális élet közössége arról, hogy 55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, zenész és alkotó. A hírt családja erősítette meg; a művész rövid lefolyású betegség következtében távozott. Kálloy Molnár Péter 1970-ben született Mezőcsáton, és 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját a Nemzeti Színházban kezdte, majd a Vígszínház The post 55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter appeared first on Fejér vármegye.