Főoldal / Róna József művelődési ház / A Déryné Program támogatásával fogadhattuk az Udvari Kamaraszínház előadását ma délután Lovasberényben

A Déryné Program támogatásával fogadhattuk az Udvari Kamaraszínház előadását ma délután Lovasberényben

„A világ és a vége” című előadás szerepelt már sok-sok évvel ezelőtt az Udvari Kamaraszínház repertoárján. Wass Albert Jönnek! és Adjátok vissza a hegyeimet! c. kisregényeiből írt színdarab 2023. februárjában új köntösben debütált a világot jelentő deszkákon, Andrási Attila Jászai Mari-díjas átiratában és rendezésében.

A cselekmény a két világégés között játszódik, Erdély elvesztéséről szól, arról a ma is képtelen és szinte elképzelhetetlen helyzetről, amikor este nyugovóra tér az ember Magyarországon, reggel pedig Romániában ébred, anélkül, hogy egy tapodtat is mozdult volna jobbra vagy balra. Szól az 1918-1940 közötti huszonkét évről, a második bécsi döntés pillanatáról, az érzésről, amit a Magyar Királyi Honvédség bejövetele jelentett, majd szól a világháború borzalmairól, aminek a valóságában is létezni kell.

Adott egy világ, amelybe beletartoztunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődtünk hozzá, biztos igazodási pont volt, és egyszer csak eltűnik a föld a talpunk alól. Arról szól, hogyan lehet ezt feldolgozni lelkileg, és arról is szól, hogy mi, akkor még nem élt magyarok, de szívünkben, genetikánkban hordozva ezt a traumát, hogyan tudjuk kezelni, hogyan tudunk közelíteni hozzá több mint száz év távlatából, és hogyan tudjuk enyhíteni, felmutatva utódainknak megoldásokat, akár a humor, az irónia eszközeivel is.

Ebben a képtelen történelmi helyzetben tűnnek fel a szereplők a színpadon, mindegyik a maga élettörténetével, céljaival, vágyaival és próbálnak – ki így, ki úgy – megkapaszkodni és élni vagy tovább élni. A világháború kitörésekor megérkeznek a behívók, az előadás főhőse, Péter is katonaruhát ölt az őt valamikor régen a magyarságáért kigúnyoló, de most már önmagát magyarnak valló Szép János Vilmossal (Ion Vadim Sepulesqu) egyetemben. Otthon hagyja a feleségét és a gyermekét, Julika nevű húgát pedig a román származású Durdukás Jeremiás veszi feleségül. Julika boldogtalan ebben a házasságban, és Péter, amikor hazatér a harctérről, családját meggyilkolva, házát felégetve, Julikát pedig megbolondulva találja. Mit tehet Péter ebben a helyzetben, mi a megoldás arra, hogy immár nem csak a hegyeit vették el, hanem az életét, a szeretteit és a céljait is?

A mérhetetlen igazságtalanságra Péter a saját eszközeivel keresi az igazságot, ugyanúgy ahogy maga Wass Albert is tette a regényein és egyéb írásain keresztül.

JULIKA – Orbán Borbála

TEOFÁNA – Tóth Zsuzsi

ION VADIM SEPULESQU/SZÉP JÁNOS VILMOS – Csizmadia Gergely/Molnár Zoltán

TISZT – Dóczy Péter

DURDUKÁS JEREMIÁS – Illés Dániel

PÉTER – Pál Péter

Wass Albert Jönnek! és Adjátok vissza a hegyeimet! c. regényei alapján

ÍRTA ÉS RENDEZTE: a Jászai Mari-díjas Andrási Attila

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.