Home / Rendőrségi hírek / A budapesti rendőrök két napon belül a nyomára akadtak egy jelentős értékű aranylopás feltételezett elkövetőinek.

A budapesti rendőrök két napon belül a nyomára akadtak egy jelentős értékű aranylopás feltételezett elkövetőinek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást egy 42 éves pákozdi és egy 47 éves székesfehérvári férfi ellen, akik a gyanú szerint részt vettek egy ékszergyártó cég fővárosi telephelyének feltörésében.

A nyomozás adatai szerint a fiatalabb férfi 2022. március 9-én 3 óra 35 perc körül a telephely egyik ablakán keresztül tört be, majd az épület egyik helyiségből több mint egy kilogramm aranyat tulajdonított el. Az okozott kár meghaladja a 14 millió forintot.

A gyanú szerint a férfinek egy tippadója is volt; a székesfehérvári férfi a korábbi üzleti kapcsolatai révén az esetet megelőzően már járt a bűncselekmény helyszínén, így kellő mennyiségű információval láthatta el a tolvajt.

A feltételezett betörő lakóhelyét az egyenruhások átkutatták, telefonjában pedig az eltulajdonított aranyról fényképeket is találtak. Az ellopott nemesfém felkutatása érdekében a nyomozás még tart.

A rendőrök mind a két férfit elfogták, majd 2022. március 11-én és 12-én gyanúsítottként hallgatták ki őket jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt. A gyanúsítás ténye ellen mind a ketten panasszal éltek, ám érdemben nem nyilatkoztak az esettel kapcsolatban. A XXII. kerületi nyomozók a két férfit őrizetbe vették, valamint előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet a bíróság 2022. március 13-án elrendelt.

    Szólj hozzá

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

    Fejér vármegye

    • Zajjal járó éjszakai munkavégzés a székesfehérvári fővonalon

      A Budapest–Székesfehérvár vasútvonalon előre tervezett, éjszakai, zajjal járó karbantartást végeznek a vasúti pályán. · Gárdony és Székesfehérvár között november 11-től 13-ig, 21-től 5 óráig, · Tárnok állomáson november 13-án 22:15-től 4:15-ig, 17-én 22 órától 3:45-ig, · Martonvásár állomáson november 18-án 22 órától 3:45-ig, · Gárdony állomáson november 19-én 22 órától 3:45-ig, · Székesfehérvár állomáson november The post Zajjal járó éjszakai munkavégzés a székesfehérvári fővonalon appeared first on Fejér vármegye.

    • Megszűntek a korlátozások – ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban

      A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a mai napon felszólította a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházat, hogy vonja vissza saját hatáskörében hozott és fenntartott valamennyi vízfogyasztási korlátozó intézkedését. A vizsgálati eredmények igazolták, hogy a vízbiztonsági engedéllyel rendelkező adagolószivattyú beépítése, a folyamatos fertőtlenítés beállítása, valamint a vízhálózat átmosatása eredményre vezetett azokon a helyeken, The post Megszűntek a korlátozások – ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban appeared first on Fejér vármegye.

    • Velencei tó – Nem állítják vissza a tóhoz lejutást akadályozó kerítést Velencénél

      Kedves Velenceiek! Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a GOMI Rendezvényszervező és Kereskedelmi Kft. Velence Város Önkormányzatával szemben, a Velence Korzó szabadstrand területéről elbontott kerítésre vonatkozóan birtokvédelmi kérelmet nyújtott be, amelyben kérte, hogy a hatóság kötelezze arra Velence Város Önkormányzatát, hogy a kerítést állítsa vissza. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal a tárgyi ügyben Velencétől független hatóságként Seregélyes Nagyközség The post Velencei tó – Nem állítják vissza a tóhoz lejutást akadályozó kerítést Velencénél appeared first on Fejér vármegye.

    • Dr. Cser-Palkovics András – Elmaradt beszélgetés Székesfehérváron

      Dr. Cser-Palkovics András  E percekben kellene kezdődnie az ismert közéleti műsor, az „ÖT” kihelyezett alkalmának Fehérváron. Sok és sokféle gondolkodású ember várta ezt az eseményt, hogy meghallgassa az egyébként szintén különböző gondolkodású emberek közéleti beszélgetését. A szervezők azonban a múlt héten az egész, országos sorozatot lemondták. Jelzésük alapján a kommentelők egy részének gyalázatos, gyűlölködő stílusa, The post Dr. Cser-Palkovics András – Elmaradt beszélgetés Székesfehérváron appeared first on Fejér vármegye.

    • Második világháborús robbanóeszközöket találtak Sárszentmihályon

      Csatornaásási munkálatok közben feltételezett robbanóeszközökre bukkantak Sárszentmihályon, a Fő utca és a Hársfa utca kereszteződésénél. A bejelentést követően a rendőrség azonnal lezárta és kiürítette a területet, mintegy 100 méteres sugarú körben, 13:40-kor. A helyszínre a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete irányított egységet, amelyet Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezetett. A szakemberek több, második világháborús, szovjet eredetű robbanótestet azonosítottak, The post Második világháborús robbanóeszközöket találtak Sárszentmihályon appeared first on Fejér vármegye.