Főoldal / Hírek / Úgy tűnik a hír igaz

Úgy tűnik a hír igaz

Bulvár pubi

Igen, úgy tűnik, hogy Alain Delon gyerekei, Anouchka, Anthony és Alain-Fabien, kilakoltatták apjuk élettársát,

A család szerint Rollin kihasználta a 88 éves színész korát és rossz egészségi állapotát, ami alapján komoly vagyont nyúlt le tőle. A kilakoltatást követően Hiromi Rollin ellenkeresetet nyújtott be.

Rollin, aki 2006 óta élt Delon Douchyban lévő birtokán, azt állítja, hogy ő és Delon egy átlagos pár voltak, és nem érti a történteket. Szerinte az egész ügy egy csapda volt részéről, hogy eltűnjön Delon életéből. Rollin szerint ő mindig is bonyolult kapcsolatban állt Delon gyerekeivel, akik soha nem fogadták el a kapcsolatuk létezését.

Rollin ügyvédje szerint a Delon gyerekek célja az lehet, hogy az apjuk örökségéből mindent maguknak akarjanak, és nem szeretnék, hogy Rollin bármit is kaphasson.

(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});

Rollin státuszát a francia sajtó is csak találgatja a család és Delon korábbi megnyilvánulásai alapján. Ez elsősorban a szemérmes francia nyelv sajátosságainak köszönhető: a család a „dame de compagnie” kifejezést használta rá, ami nagyjából társalkodónőnek fordítható magyarul, tehát olyan alkalmazott, aki a társaságát nyújtja szolgáltatásként valakinek. Maga Delon azonban 2019-ben a „ma compagne japonais” kifejezést használta rá, ami szó szerint „japán társam”-at jelent, de leginkább élettársnak fordítható, és még ha nincsenek is feltétlenül szexuális vonatkozásai, de mindenképpen bensőséges összetartozást jelez.

A liberation.fr azt írja, hogy Rollin a 39 oldalas, ügyészségnek küldött jelentésben leszögezi: a Delon gyerekei, tehát az Anthony, Anouchka és Alain-Fabien Delon által ráaggatott „társalkodónő” és „udvarhölgy” kifejezés egyszerűen nem igaz. 

A 60 éves Rollin 1989-ben találkozott Alain Delonnal egy filmforgatáson, ahol ő volt a rendezőasszisztens, és ahol hamar intim kapcsolat alakult ki közöttük. 

Rollin – az ügyvédje szerint – csak néhány személyes holmiját tudta visszaszerezni a csendőrségtől, miután elhagyta Delon birtokát, és hogy például a Delonnal folytatott levelezését, de egyes értéktárgyait sem kapta meg.

Az ügyvéd szerint félő, hogy pusztán arról van szó, hogy a Delon-gyerekek az apjuk örökségéből mindent maguknak akarnak, és nem szeretnék, hogy Rollin bármit is kaphasson. A Le Parisien eközben azt írja, hogy 2022 decemberében Alain Delon írt egy nyilatkozatot, melyben leszögezi, hogy 

  • sosem veszi feleségül Rollint, 
  • illetve hogy a nő nem rendelkezhet a vagyona felett.

Az ügyben különböző álláspontok vannak, és valószínűleg további fejlemények várhatók az elkövetkezendő időszakban.

Címlapfotó: Hiromi Rollin, Alain Delon INSTAGRAM.COM


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Fejér vármegye

  • Lemond Lovasberény polgármestere

    Közösségi bejegyzésébe tájékoztatta a település lakosságát Südi Mihály a település polgármestere. Ezt a levelet közöljük. A tisztségét 2026. április 30-ig tölti be. Kedves Berényiek! Megtiszteltetés volt!! Már megszokhatták tőlem, hogy a cikkeim, beszámolóim felsorolás jellegűek és vázlatosak. Ez azért van, mert nem szeretek feleslegesen beszélni, csak azt írom le, ami szerintem fontos. Így teszek most The post Lemond Lovasberény polgármestere appeared first on Fejér vármegye.

  • Eddigi részvételi adatok

    A mai választás (2026. április 12.) eddigi részvételi adatai alapján abszolút rekord dőlhet meg. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) jelentései szerint a választók aktivitása már a kora reggeli órákban is messze felülmúlta a korábbi évekét. Íme a legfrissebb adatok: Országos részvételi adatok Időpont Részvételi arány (2026) 2022-es adat 2018-as adat 07:00 3,46% (260 556 fő) The post Eddigi részvételi adatok appeared first on Fejér vármegye.

  • Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program

    A Hankook Tire Magyarország Kft. idén is útjára indítja nagysikerű társadalmi felelősségvállalási programját, a Közösségi Összefogás a Szebbért (KÖSZ, Hankook!) kezdeményezést. A 2026. március 27-től április 26-ig tartó pályázati időszakban a vállalat munkatársai civil szervezetekkel és intézményekkel karöltve nyújthatják be elképzeléseiket, amelyek megvalósításához projektenként akár 800.000 forintos vissza nem térítendő támogatást is elnyerhetnek. A program The post Újra közösségi kezdeményezések felkarolásával nyitja a tavaszt a Hankook – indul a 14. KÖSZ, Hankook! program appeared first on Fejér vármegye.

  • Földmunka és tereprendezés – az építkezések láthatatlan alapja

    Akár családi ház építéséről, akár ipari beruházásról van szó, minden projekt az alapoknál kezdődik. A földmunka, tereprendezés és útépítés olyan kulcsfontosságú folyamatok, amelyek nélkül nem jöhet létre stabil és hosszú távon is biztonságos kivitelezés. A szakemberek szerint az egyik legnagyobb hiba, ha ezeket a munkafázisokat alábecsülik. A terep előkészítése nem csak „földmozgatás” A tereprendezés elsődleges The post Földmunka és tereprendezés – az építkezések láthatatlan alapja appeared first on Fejér vármegye.

  • Garázskapuk és fém szerkezetek egy kézből – az Óvári Kivitelezés szakértelme

    Egy jól megválasztott garázskapu nemcsak kényelmi kérdés, hanem az ingatlan biztonságának és megjelenésének is fontos része. Legyen szó új építésű házról, felújításról vagy ipari területről, a megfelelő garázskapu és fém szerkezet hosszú távra szóló beruházás. Az Óvári Kivitelezés olyan megoldásokat kínál, amelyek egyszerre tartósak, esztétikusak és megbízhatóak. Garázskapuk készítése egyedi igények szerint A modern garázskapuk The post Garázskapuk és fém szerkezetek egy kézből – az Óvári Kivitelezés szakértelme appeared first on Fejér vármegye.