Elhunyt Tarr Béla, a magyar és az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb hatású alkotója. Filmjei nem a cselekmény gyors sodrásáról, hanem az időről, a létezés súlyáról és az emberi sorsok lassú kibo...
Soós Imre a magyar filmtörténet egyik legnagyobb ígéretű tehetsége volt. Mindössze huszonhét évesen hunyt el, pályája csúcsán, amikor neve már nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is ismertté vált...
Ma reggel elhunyt Balázs Péter, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező és korábbi színházigazgató – 82 éves korában. A szolnoki Szigligeti Színház közössége közölte a gyászhírt. A társula...
Súlyos tűzvész pusztított Hongkong Tai Po kerületében egy lakótorony-komplexumban, ahol a lángok rövid idő alatt több épületre is átterjedtek. A tűz gyors terjedését jelentősen elősegítette a felújítá...
Komjáthy György neve összeforrt a magyar rádiózás aranykorszakával. A Magyar Rádió technikai rendezőjeként, majd zenei szerkesztőjeként működött, később a korszakos kereskedelmi adókon is meghatározó ...
Három hónapra lezárták a nadapi erdő jelentős részét: a vadaskert területére november 30-ig éjjel-nappal tilos belépni. A korlátozás a Tradicionális Vadásztársaság döntése, amely miatt Nadap képviselő...
Megjelent a kormányrendelet, amely összehangolja az Otthon Start Program, a Csok Plusz és a Falusi Csok feltételeit, így ezekkel a lehetőségekkel akár együttesen, akár egymás után is élhetnek a család...
Szarmata sírokat találtak a Móra Ferenc Múzeum régészei a Szeged-Csanádi Egyházmegye leendő oktatási és sportkomplexumának két készülő műfüves focipályájának helyén Mórahalmon – közölte a közgyű...
Magyarország területére 2025. július 26-án 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 8811 fő lépett be. A beléptetettek közül a rendőrség 52 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra j...













