Home / Kultúra / Jirí Kylián cseh koreográfussal is együtt dolgozhat idén a Székesfehérvári Balett Színház

Jirí Kylián cseh koreográfussal is együtt dolgozhat idén a Székesfehérvári Balett Színház

A tervek szerint novemberben mutatja be a világhírű cseh kortárs koreográfus, Jirí Kylián Un Ballo című művét a Székesfehérvári Balett Színház – közölte a színház igazgatója az intézmény 2022-es terveiről tartott hétfői sajtótájékoztatón.

Egerházi Attila elmondta, hogy február végétől egy másik jelentős kortárs koreográfus, a svéd Alexander Ekman Szeszély című darabját is játsszák, amelyet a vírushelyzet miatt korábban mindössze kétszer adtak elő Székesfehérváron. Az egyfelvonásos darabot nem önállóan mutatják be, hanem az általa koreografált Prométheusz című darabbal, amely egy Beethoven zenéjére alkotott cselekményes balett.

Április elején a Müpában vendégszerepel a Székesfehérvári Balett Színház, ahol a Boban Markovic Orkestar zenéjére adnak elő táncos produkciót, majd a hónap végén az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára készülő összművészeti produkcióban lépnek fel. Május végén két egyfelvonásos balett bemutatóját tartják: Az élet értelme munkacímű táncszínházi darab Örkény egypercesein alapszik. Egerházi Attila közölte, hogy a Szeszélyhez hasonlóan több olyan darabjuk van, amelyet alig tudtak játszani a vírushelyzet miatt, ezért műsoron tartják a Pillangók, a Hattyúk tava, az Aladdin, valamint a Homokrajzok című előadásaikat.

Lehrner Zsolt alpolgármester elmondta, hogy a város teljes mellszélességgel a színház mögött áll megalapítása óta. Jelezte, hogy idén a színház költségvetésének főösszege 333,8 millió forint, ebből 231,5 millió forint az önkormányzat támogatása.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Fejér vármegye

  • Zajjal járó éjszakai munkavégzés a székesfehérvári fővonalon

    A Budapest–Székesfehérvár vasútvonalon előre tervezett, éjszakai, zajjal járó karbantartást végeznek a vasúti pályán. · Gárdony és Székesfehérvár között november 11-től 13-ig, 21-től 5 óráig, · Tárnok állomáson november 13-án 22:15-től 4:15-ig, 17-én 22 órától 3:45-ig, · Martonvásár állomáson november 18-án 22 órától 3:45-ig, · Gárdony állomáson november 19-én 22 órától 3:45-ig, · Székesfehérvár állomáson november The post Zajjal járó éjszakai munkavégzés a székesfehérvári fővonalon appeared first on Fejér vármegye.

  • Megszűntek a korlátozások – ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban

    A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a mai napon felszólította a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházat, hogy vonja vissza saját hatáskörében hozott és fenntartott valamennyi vízfogyasztási korlátozó intézkedését. A vizsgálati eredmények igazolták, hogy a vízbiztonsági engedéllyel rendelkező adagolószivattyú beépítése, a folyamatos fertőtlenítés beállítása, valamint a vízhálózat átmosatása eredményre vezetett azokon a helyeken, The post Megszűntek a korlátozások – ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban appeared first on Fejér vármegye.

  • Velencei tó – Nem állítják vissza a tóhoz lejutást akadályozó kerítést Velencénél

    Kedves Velenceiek! Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a GOMI Rendezvényszervező és Kereskedelmi Kft. Velence Város Önkormányzatával szemben, a Velence Korzó szabadstrand területéről elbontott kerítésre vonatkozóan birtokvédelmi kérelmet nyújtott be, amelyben kérte, hogy a hatóság kötelezze arra Velence Város Önkormányzatát, hogy a kerítést állítsa vissza. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal a tárgyi ügyben Velencétől független hatóságként Seregélyes Nagyközség The post Velencei tó – Nem állítják vissza a tóhoz lejutást akadályozó kerítést Velencénél appeared first on Fejér vármegye.

  • Dr. Cser-Palkovics András – Elmaradt beszélgetés Székesfehérváron

    Dr. Cser-Palkovics András  E percekben kellene kezdődnie az ismert közéleti műsor, az „ÖT” kihelyezett alkalmának Fehérváron. Sok és sokféle gondolkodású ember várta ezt az eseményt, hogy meghallgassa az egyébként szintén különböző gondolkodású emberek közéleti beszélgetését. A szervezők azonban a múlt héten az egész, országos sorozatot lemondták. Jelzésük alapján a kommentelők egy részének gyalázatos, gyűlölködő stílusa, The post Dr. Cser-Palkovics András – Elmaradt beszélgetés Székesfehérváron appeared first on Fejér vármegye.

  • Második világháborús robbanóeszközöket találtak Sárszentmihályon

    Csatornaásási munkálatok közben feltételezett robbanóeszközökre bukkantak Sárszentmihályon, a Fő utca és a Hársfa utca kereszteződésénél. A bejelentést követően a rendőrség azonnal lezárta és kiürítette a területet, mintegy 100 méteres sugarú körben, 13:40-kor. A helyszínre a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete irányított egységet, amelyet Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezetett. A szakemberek több, második világháborús, szovjet eredetű robbanótestet azonosítottak, The post Második világháborús robbanóeszközöket találtak Sárszentmihályon appeared first on Fejér vármegye.