Home / Hírek / Elhunyt Török Ádám

Elhunyt Török Ádám

Elhunyt Török Ádám, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítója és frontembere. Halálát fia, Török Dániel jelentette be kedden Facebook-oldalán.

    A Máté Péter-díjas, Fonogram-életműdíjas énekes, fuvolista, dalszerző januárban ünnepelte 75. születésnapját, május 8-án az Erkel Színházban adott volna születésnapi koncertet.
    Török Ádám 1948. január 12-én született Budapesten. Először magánúton tanult fuvolázni, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessztanszak előkészítőjét végezte el. 1965-ben kezdett el zenélni egy gimnáziumi zenekarban.
    1968-ban a Dogs együttes énekese lett, majd még ugyanebben az évben megalapította a Mini együttest. 1972-ben az első tabáni bulin az LGT-vel és a Syriussal léptek fel. Tagcserék után a Mini stílusa a dzsesszrock irányába mozdult el.
    A Mini 1976 és 1978 között a Budai Ifjúsági Parkban a híres „rockkeddeken” a P. Mobillal öt-hatezres közönség előtt zenélt, emellett a Tabán és a Bem rockpart főszereplőiként hosszú éveken át játszottak kiemelkedő szerepet a magyar rockszíntéren. Az akkori pártállami hanglemezgyári vezetés jó ideig megakadályozta a Mini első nagylemezének megjelenését, az első anyag Vissza a városba címmel végül 1978-ban került a boltokba.
    1983 novemberétől szünetelt a Mini. Török Ádám előbb megalapította a Mini RC-t (Robot Company), majd a Tátrai Török Tandemet. Az 1987-1990 közötti időszak Török Ádám szólókorszaka volt, turnézott az Egyesült Államokban, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában. 1991-ben Závodi Jánossal közösen megalapította a RABB-ot (Rhythm and Blues Branch).
    1998 februárjában Török Ádám újraélesztette a Minit. 2017-ben Mini Acoustic World nevű formációjával készített koncertlemeze jelent meg Bartók On Rock címmel. 2018-ban először adták ki CD-n a Mini együttes első albumát, és az azt sorban követő három anyagot a zenekar „ezüst korszakából”.     
    Török Ádám 2017-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést, 2019-ben a Máté Péter-díjat, 2021-ben Fonogram-életműdíjjal tüntették ki.

MTI

Címlapfotó: Tabán 2022 Török Ádám fellépése APEV média


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Fejér vármegye

  • Zajjal járó éjszakai munkavégzés a székesfehérvári fővonalon

    A Budapest–Székesfehérvár vasútvonalon előre tervezett, éjszakai, zajjal járó karbantartást végeznek a vasúti pályán. · Gárdony és Székesfehérvár között november 11-től 13-ig, 21-től 5 óráig, · Tárnok állomáson november 13-án 22:15-től 4:15-ig, 17-én 22 órától 3:45-ig, · Martonvásár állomáson november 18-án 22 órától 3:45-ig, · Gárdony állomáson november 19-én 22 órától 3:45-ig, · Székesfehérvár állomáson november The post Zajjal járó éjszakai munkavégzés a székesfehérvári fővonalon appeared first on Fejér vármegye.

  • Megszűntek a korlátozások – ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban

    A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a mai napon felszólította a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházat, hogy vonja vissza saját hatáskörében hozott és fenntartott valamennyi vízfogyasztási korlátozó intézkedését. A vizsgálati eredmények igazolták, hogy a vízbiztonsági engedéllyel rendelkező adagolószivattyú beépítése, a folyamatos fertőtlenítés beállítása, valamint a vízhálózat átmosatása eredményre vezetett azokon a helyeken, The post Megszűntek a korlátozások – ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban appeared first on Fejér vármegye.

  • Velencei tó – Nem állítják vissza a tóhoz lejutást akadályozó kerítést Velencénél

    Kedves Velenceiek! Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a GOMI Rendezvényszervező és Kereskedelmi Kft. Velence Város Önkormányzatával szemben, a Velence Korzó szabadstrand területéről elbontott kerítésre vonatkozóan birtokvédelmi kérelmet nyújtott be, amelyben kérte, hogy a hatóság kötelezze arra Velence Város Önkormányzatát, hogy a kerítést állítsa vissza. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal a tárgyi ügyben Velencétől független hatóságként Seregélyes Nagyközség The post Velencei tó – Nem állítják vissza a tóhoz lejutást akadályozó kerítést Velencénél appeared first on Fejér vármegye.

  • Dr. Cser-Palkovics András – Elmaradt beszélgetés Székesfehérváron

    Dr. Cser-Palkovics András  E percekben kellene kezdődnie az ismert közéleti műsor, az „ÖT” kihelyezett alkalmának Fehérváron. Sok és sokféle gondolkodású ember várta ezt az eseményt, hogy meghallgassa az egyébként szintén különböző gondolkodású emberek közéleti beszélgetését. A szervezők azonban a múlt héten az egész, országos sorozatot lemondták. Jelzésük alapján a kommentelők egy részének gyalázatos, gyűlölködő stílusa, The post Dr. Cser-Palkovics András – Elmaradt beszélgetés Székesfehérváron appeared first on Fejér vármegye.

  • Második világháborús robbanóeszközöket találtak Sárszentmihályon

    Csatornaásási munkálatok közben feltételezett robbanóeszközökre bukkantak Sárszentmihályon, a Fő utca és a Hársfa utca kereszteződésénél. A bejelentést követően a rendőrség azonnal lezárta és kiürítette a területet, mintegy 100 méteres sugarú körben, 13:40-kor. A helyszínre a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete irányított egységet, amelyet Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezetett. A szakemberek több, második világháborús, szovjet eredetű robbanótestet azonosítottak, The post Második világháborús robbanóeszközöket találtak Sárszentmihályon appeared first on Fejér vármegye.